MAgyar közmondások
Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik.
Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.
Adj szállást a tótnak, kiver a házadból.
A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.
Ajándék lónak ne nézd a fogát!
Aki másnak vermet ás, maga esik bele.
A könyvek néma mesterek.
A szükség a legnagyobb tanítómester.
Átesett a ló tulsó oldalára.
Bolond likból bolond szél fúj.
Boszorkányok pedig nincsenek.
Csak a fejét (üsd), hogy meg ne sántuljon!
Ebül szerzett jószág ebül vész el.
Egy fecske nem csinál nyarat
Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz.
Él mint Marci Hevesen.
Fejétől bűzlik a hal.
Él mint hal a vízben.
Hazug embert, sánta kutyát, hamar utolérik.
Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel.
Hallgatni arany.
Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.
Járt utat a járatlanért el ne hagyj!
Jó bornak nem kell cégér.
Jó kezdet, fél siker.
Jó munkához idő kell
Jó pap holtig tanul.
Jó tett helyébe jót várj.
Jobb adni, mint kapni.
Jobb félni, mint megijedni.
Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.
Jóból is megárt a sok.
Ki korán kel, aranyat lel!
Ki mint vet, úgy arat.
Kinek a pap, kinek a papné.
Kutyából nem lesz szalonna.
Láttam én már karón varjút.
Legjobb szakács az éhség
Madarat tolláról, embert barátjáról.
Más kárán tanul az okos.
Minden kezdet nehéz.
Meghaltam és vidéken (külföldön) vagyok eltemetve!
Minden jó, ha vége jó
Nagyobb a füstje, mint a lángja.
Nekem nyolc.
Nem esik messze az alma a fájától.
Nem mind arany, ami fénylik!
Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja.
Ne ítélj, hogy ne ítéltess.
Nem, nem, soha!
Okos enged, szamár szenved.
Olcsó húsnak híg a leve.
Ökör iszik magában.
Öntsünk tiszta vizet a pohárba.
Ördög veri a feleségét.
Örül, mint majom a farkának.
Pénz beszél, kutya ugat.
Rázza a rongyot.
Reszket, mint a kocsonya.
Ritka, mint a fehér holló.
Ronda, mint a bányaló.
Rossz fát tesz a tűzre.
Segíts magadon, (és az) Isten is megsegít.
Sok lúd disznót győz!
Sörre bor, mindenkor, borra sör meggyötör.
Sötét, mint az éjszaka.
Sötétben minden tehén fekete.
Szép felé száll a füst, de bolond aki állja
Tévedni emberi dolog.
Tiszta lappal indul.
Többet ésszel, mint erővel.
Türelem rózsát terem.
Tűt keres a szénakazalban.
Tanulj tinó, ökör lesz belőled.
Temetni tudunk.
Új seprű jól seper.
Vaj van a füle mögött.
Van vér a pucájában.
Vak tyúk is talál szemet.
Vak vezet világtalant.
Vakok között félszemű a király.
Valami szöget üt a fejében.
Van mit a tejbe aprítani.
Van sütnivalója.
Vág az esze mint a borotva!
Vén kecske is megnyalja a sót.
Vér vízzé nem válik.
Vért izzad.
Világos, mint a vakablak.
Vizet hord a Dunába.
Vizet prédikál és bort iszik. |